8284 Nemesgulács,
József Attila u.72

Friss híreink:

A régi iskola a templom mellett 1893-ban épült. az épület 24 m hosszú,  10 m széles és 3 m magas volt. Kőből épült bádoggal fedett. Az épültben volt egy kántortanító lakás és egy tanterem. 1910-ben már két tanerős lett az iskola és két tanteremmel rendelkezett. A volt nagy tantermet ketté osztották olyképpen, hogy a kántortanító lakásból is hozzáadtak egy szobarészt. Az iskola ma a régi Nemesgulácsi kastély épületében működik.

            A mai iskola nevét Keresztury Dezsőről kapta, aki a nemesgulácsi Eőry-kúriában töltötte gyerekkori éveit. Később ebben az épületben kapott helyett az óvoda. 1997. május 17-én az iskola felvette Keresztury Dezső nevét, akkor az épület falára emléktábla került, 2007-ben, Kolop József káptalantóti szobrászművész pedig elkészítette az iskolának Keresztury mellszobrát, amely mára az intézmény jelképévé vált. Az iskola községben lévő intézményekkel és civil szervezetekkel igyekszik jó kapcsolatot kialakítani és fenntartani, hiszen szolgáltatásaikkal az intézmény lehetőségeit is bővítik.

2021 © Keresztury Dezső Általános Iskola, Nemesgulács All Rights Reserved.